Februárban debütál A cég az AXN műsorán

Februárban debütál A cég az AXN műsoránDecember 14, 2011

A Sony Pictures Television (SPT) Networks és Paramount Pictures az eOne Televisionnel közös produkcióban az AXN csatornák számára forgat sorozatot. A cég (The Firm), 2012 februárjában debütál, amelyet a Sony Pictures Television családjába tartozó műsorszolgáltatók az USA-beli premier után pár héttel azonos időben, február 19-én tűznek műsorukra világszerte.

A produkció alapját John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott hollywoodi kasszasiker adta. A film folytatásaként megvalósuló széria Magyarországon az SPT csatornacsaládjába tartozó AXN televízión debütál február 19-én. A sorozatot 111 helyen, többek között Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban is műsorra tűzik, amelyet körülbelül 20 nyelven sugároznak majd.

Marie Jacobson, az SPT műsorainak programjaiért és gyártásáért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, ez az első olyan széria, amely az USA premiert követően az összes AXN csatornán bemutatásra kerül majd. „A Tom Cruise főszereplésével bemutatott produkcióra épülő sorozat márkaépítő szerepet tölthet be az SPT csatornái számára, valamint mérföldkövet jelenthet a Sony Pictures Televison globális stratégiája szempontjából is.” – jelentette ki Marie Jacobson.

A színészgárdában olyan neveket vonultatnak fel, mint Josh Lucas (Mindenütt nő, Egy csodálatos elme) Juliette Lewis (Született gyilkosok) valamint Tricia Helfer és Callum Keith Rennie, akiket a sci-fi műfaj kedvelői a Battlestar Galactica széria kapcsán ismerhetnek. A vadonatúj dráma producerei Lukas Reiter, akinek nevéhez fűződik többek között a „Különleges ügyosztály” (Law & Order) valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász.

Országos premier: 2012.02.19.

Legolvasottabb Hírek

Miért szeretjük a CSI-t?
Május 10, 2012

Hogy valójában miért szeretjük a CSI-t? Hát ezért...

Majom nőtt Busy Philipps hátára!
Május 10, 2012

A fiatal színésznő biztos szereti a jópofa kiegészítőket.

A legviccesebb vérfarkas
Május 10, 2012

A vámpír, a vérfarkas és a szellem hőse saját sorozatot kap!

A True Blood sztár titkos tetkója
Május 10, 2012

Te tudtad, hogy van neki?

A legfurább NCIS szabályok
Május 11, 2012

Íme Leroy Jethro Gibbs legkülönösebb bölcsességei

Hd Sorozatok

Követhetsz

Blog

A Geopen Könyvkiadó Kft. gondozásban elérhető új köntösben John Grisham regénye.

Világpremier, elsőként az AXN képernyőjén A cég!