AngyalVagyok: ami eddig történt
November 22, 2011
Az AXN csapata kemény fába vágta a fejszéjét. Elhatározta, hogy megtalálja Magyarország három legangyalibb leányzóját. Olyan lányok jelentkezését vártuk, akik vagányok, ízig-vérig csajok és a szívük is a helyén van. A toborzás az AXN Facebook oldalán folyt. Szép számmal érkeztek jelentkezések az angyalibbnál angyalibb lányoktól. A háromtagú zsűrinek közel 300 jelentkező közül kellett kiválasztania a hét Angyaljelöltet.
Hogy az egyetlen női zsűritag mit tart fontosnak egy Angyalban? „Egy Angyal mindenképpen jó, kedves, segítőkész, és mindig ott van, ahol szükség van rá” – mondja Anry Soós Éva, a JOY magazin főszerkesztője. Szerinte egy Angyal nagyon sokféle lehet. Alacsony, magas, karcsú, gömbölyű. A lényeg, hogy megnyerő személyisége legyen.
A zsűri egyik férfitagja, Pantl Péter a CKM és a Playboy főszerkesztője, küldetésének érzi, hogy olyan lányokat találjanak, akik a későbbiekben igényes, ízléses és értékteremtő szerepléseken is részt vehetnek. És természetesen azt sem bánja, hogyha a három győztes Angyal a CKM hasábjairól mosolyog majd vissza ránk.
A zsűri harmadik tagja Nánási Pál volt. A fotóművész a vele készült interjúban elmondta, hogy az életét köszönheti egy Angyalnak. A fotós célja az AngyalVagyok játékban, hogy hétköznapi, ámbár csinos csajokból csináljon Angyalt. Az AngyalVagyok játék három győztese az értékes sminkcuccok, a CKM-es szereplés mellett az AXN arca is lesz. Illetve mindhárom Angyal kap egy-egy saját példányt Nánási Pál exkluzív fotóalbumából, a LimeBook-ból.
A válogatáson a jelentkezők rövid bemutatkozás után válaszoltak a zsűri néhány kérdésére, majd mindenki egy-egy saját produkcióval bizonyíthatta, hogy ott a helye az első hétben. Volt, aki táncolt, akadt, aki verset mondott, sőt, valaki dalra is fakadt.
Nézzétek meg a videókat a válogatásról!
A rengeteg jelentkező közül csak heten juthattak tovább: Balló Henrietta, Bérdi Fruzsina, Bozsó Bianka, Fehér Petra, Hullám-Leskó Evelyn, Horváth Gréta és Tóth Tímea. Az Angyaljelöltségről éppen csak lecsúszó lányok videó is megtekinthetőek az AXN Playerben.
Bár a hét Angyaljelöltet az AXN zsűrije választotta ki, a végleges sorrend felállítását a nézőkre bíztuk. Az AXN honlapján lehetett szavazni a lányokra. A szavazás szerdán, november 23-án éjfélkor zárul, és már másnap kiderül, hogy kik lettek az AXN Angyalai!












