„Az, hogy nem tudom mi vár rám, igazi kihívás”
Szeptember 22, 2009
A The Shield – Kemény zsarukban nyújtott emlékezetes alakítása óta most először tér vissza TV képernyőjére Glenn Close, méghozzá A hatalom hálójában főszereplőjeként. A színésznő játssza Patty Hewes-t, a befolyásos és elszánt ügyvédnőt, aki a dúsgazdag ügyvezető, Arthur Frobisher (Ted Danson) ellen készül nagyszabású kártérítési perre. Patty fiatal és tehetséges pártfogoltját Rose Byrne alakítja, aki az egyetemről kikerülve azonnal belecsöppen Hewes durva világába.
Glenn Close számára A hatalom hálójában lesz az első alkalom, hogy hosszú távra elkötelezte magát egy televíziós produkció mellett. Egy exkluzív interjúban arra is rávilágított, miért lehet ez: „Engem mindig is az vonzott, hogy jó történetekben szerepeljek. Karrierem legelején, még a Garp szerint a világ forgatásán mondták nekem, hogy ne szerepeljek TV-s produkciókban, mert az árthat a mozis karrieremnek. Ezt egyszerűen nem értettem. Azon gondolkodtam, hogyha a Angliában működik a két dolog együtt, akkor nálunk, Amerikában miért nem? Ezért mindig a szerint döntöttem, milyen volt a forgatókönyv, amit megkaptam. Amikor megkaptam a lehetőséget, és láttam, hogy mi készül, hogy milyen összetett figurát kellene játszanom, nagyon izgatott lettem.”
A színésznő elmondta, számára először furcsa volt a film és a tévé közötti különbség. „A legizgalmasabb változás számomra az volt, hogy a mozifilmeknél megszoktam: tudom az elejét, a közepét és a végét is a sztorinak, mielőtt belekezdenék. Az, hogy nem tudom, mi is vár rám, igazi kihívás. Persze biztosan kapok majd néhány extra részletet, például, ha van egy jelenet a harmadik részben, aminek a hátterét csak a hetedikben meséljük el, akkor azt tudni fogom. De előfordul majd olyan, hogy akkor és ott játszom, a pillanatnak élve, és ez tényleg olyan, mint a való élet.”

Close sokat készült külön is a szerepére, alapos kutatómunkát végzett a témában: „Többször is hosszan beszélgettem sikeres és befolyásos New York-i ügyvédnőkkel, és sok egyedi kérdést tettem fel nekik. Engem ugyanis a sztoriban az vonzott leginkább, hogy Petty Hewes nő, aki felépítette a semmiből ezt az ügyvédi irodáját, teljesen egyedül egy férfi-centrikus, férfiak-dominálta társadalomban. Nem tudom pontosan, mi mindent is tett meg azért, hogy eljusson oda, ahol most tart, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg harcot kellett megvívnia. Ezt pedig imádom benne! Nem ismertem még meg őt annyira, hogy tudjam, mennyi hasonlóság is van bennünk, de sok dolgot szeretek benne.”
A 62 éves, kétszeres Emmy- és kétszeres Golden Globe díjas színésznő elárulta, számára a karakter családi élete volt a legizgalmasabb: „A sorozatban megismerjük a férjét és a fiát is, és ezekben a jelenetekben meglátjuk a figura egy másik meghatározó oldalát, és ez az oldala számomra emberivé tette őt. Szerintem a nézők számára is azzá teszi majd. Szerintem a kapcsolata a családjával nagyon összetett, és hitelesen megrajzolt, és ez Patty sebezhető pontja: a fia. Ami miatt pedig ez a szál igazán nagyszerű az az, hogy látjuk: ez a nő is hibázhat, és ő ezt jól tudja. Tudja, hogy nem jó családanya, és soha nem is volt. Talán nem is szabadna anyának lennie, mégis van egy tinédzser fia, aki képes őt olyan módon és szinten bántani, mint ahogy ő teszi ezt másokkal. Alig várom, hogy lássam, hova is tart ez a dolog.”
A hatalom hálójában október 6-ától látható az AXN műsorán.
(Forrás: IGN TV)







