"Ugyan hol lehetne elrontani egy 4. századi receptet?"

- kérdezte az irónia kisördöge, aki éppen akkor repült a vállunkra, mikor úgy döntöttünk, hogy megfőzünk egy ételt Apicius ókori római szakácskönyvéből. A recepteket összegyűjtő, 4. század végén alkotott kézirat meglepően teljes, és teli van ma is használható, korrekt receptekkel. Az ókori gourmet külön fejezetet szentelt a fűszerezési, ízesítési tippeknek, a halaknak, a tenger gyümölcseinek, a szárnyasoknak, sőt, még a hüvelyesek is megkapták a maguk 15 perc (avagy jelen esetben 17 század) hírnevét. Van, ami viszont nincs a könyvben, mégpedig megfelelő porciók és pontos leírások - talán azt gondolta Apicius, hogy aki igazi gurmé, annak ezeket úgyis éreznie kell. Az általunk választott halas recept így néz ki (az oldal alján magyarul is elolvashatod):

XIII. PISCES OENOTEGANON: A crudo pisces quos volueris lavas, componis in patinam, mittis oleum, liquamen, vinum, fasciculos porri etmcoriandri, coquitur. teres piper, origanum, ligusticum et fasciculos quos elixasti, teres et suffundes impensam de patina. facis ut obliget. cum bene tenuerit, piper asparso inferebis.

Mivel a recept nem specifikálta, hogy milyen hallal főzzünk, egy kis utánajárás után úgy döntöttünk, a pisztrángot választjuk, méghozzá pompás, teljes valójában. Már csak azért is, mert a hal a fejével együtt sokkal fotogénebb, nem igaz?

A képekből látható, hogy valóban elég csábos haltriót sikerült választani. Így készítettük el őket:

1. Mint ahogy az instrukció írta, megmostuk a halat, és még nyersen a serpenyőbe helyeztük. Ezután borral, garummal és olajjal kellett alaposan meglocsolni, ahol kicsit kreatívkodtunk, hiszen Apicius ismét nem volt túl szószátyár a folyamat leírásában. Jó minőségű fehérbort használtunk, olívaolajat, valamint halszószt, ugyanis a garum, amely a római antikvitás egyik elengedhetetlen kelléke volt, egy olyan folyékony halas kivonat, ami tulajdonképpen az ételek sózását és "nedvesítését" váltotta ki. Meglehetősen furcsa ötlet volt halra halízű halszószt önteni, de mi bíztunk Apicius ítélőképességében.

2. A halak mellé egy csokor póréhagyma és koriander került, amit össze kellett főzni az eddigi kreálmányunkkal.

A póréhagymát felszeletelve tettük a serpenyőbe, a koriander pedig por formájában került a főzetbe. Mindennek nagyon jó illata és kinézete volt.

3. Bors, szurokfű (közismertebb nevén oregánó), valamint lestyán őrült-őrölt keveréke került a serpenyőbe, amit aztán még feketeborssal egészítettünk ki.

Ekkor jött el az ideje, hogy megkóstoljuk az összeért ízeket. A garum hihetetlenül sóssá tette az ételt, így vízzel higítottuk a serpenyő tartalmát, hogy tompább, de sokkal finomabb ízvilágot kapjunk. Egész tarkabors-szemekkel koronáztuk meg az ételt.

(Kicsit olyan, mint egy szmájli, nem?)

A spartacusi trauma, amit a pisztrángok átéltek a serpenyőben, némileg meglátszott a kinézetükön, a pikkelyük itt-ott feljött, de ettől függetlenül hihetetlenül kívánatosak és jó illatúak voltak. Mivel köretet nem javasolt a szakácskönyv, krumplipürével kísértük a halakat, melyre került egy kis póréhagyma és a serpenyőben maradt léből is egy kevés.

Aztán megkóstoltuk.

Meglepetés: kiváló lett az étel! A recept 4. századiságának ellenére a hozzávalók csodálatosan működnek együtt. A garumnál először kicsit aggódtunk, de a kóstolásnál minden kétségünk elszállt. Imádjuk!

Talán találhatunk jobb módot is egy (vagy három) hal elkészítésére, de Apicius könyve bebizonyította, hogy az ókori római/spartacusi főzés elég menő és ízletes dolog. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy más receptet is ki fogunk próbálni a kéziratból...

Bátran ajánljuk, hogy megfőzd ezt az ételt. Ha így teszel, nos akkor: Jó étvágyat!

Segítségül, így hangzik magyarul a recept:

XIII. Hal oenogarumban. Mosd meg a halat, s nyersen tedd egy serpenyőbe. Önts rá olajat, garumot és bort. Tégy bele egy-egy csokor póréhagymát és koriandert, majd főzd meg. Ezután törj össze borsot, szurokfüvet, lestyánt és a megfőtt csokrokat. Öntsd a serpenyő tartalmát a fűszeres mártáshoz, és sűrítsd be. Ha besűrűsödött, szórd meg borssal, s tálald.