5 dolog, amit tudnod kell a Shannara – A jövő krónikájáról

mtv.ca-shannara_0

Hősök, elfek és démonok a nukleáris holokauszt után

Augusztus 20-21-én érkezik egy teljes évadmaratonnal az AXN-re a 2016-os év egyik legsikeresebb fantasy-sorozata. Íme minden fontos alapinfó, amit az elfes-démonos Shannara – A jövő krónikájáról tudni érdemes.

 


1. A fantasy-sorozat Terry Brooks könyvei alapján íródott. Az első könyv, A kard – Shannara címmel jelent meg, amit később egy előzménykötet követett. A sorozat alapját a második regény, a Tündérkövek adja.

2. Az epizódok egy ifjú, félig ember-félig elf hős és egy elfhercegnő kalandjairól szólnak, akiknek az a küldetésük, hogy megállítsanak egy, a világ elpusztítására törő démonsereget. A Shannara posztapokaliptikus környezetben játszódik, egy nukleáris holokauszt után.

3. A főszereplőgárda néhány tagjának neve más ismerős lehet, például Manu Bennett-é is, aki például a Spartacus-sorozatban Crixust alakította. Rajta kívül a színészcsapat tagja még többek között Poppy Drayton, Ivana Baquero, és Austin Butler is.

4. A sorozat alapjául szolgáló regényfolyamot a Trónok harcához és a Gyűrűk urához is hasonlították már – vannak benne például sárkányok is – ami már előzetesen is egyfajta garanciát jelent a sikerre. Akinek bejönnek a misztikus, meseszerű hőstörténetek, az jó eséllyel nagyon gyorsan Shannara-rajongó lesz.

5. Talán még a legkomolyabb fanok közül sem tudja mindenki, hogy a Shannara-könyveket Brooks már jóval azelőtt megírta, hogy ők egyáltalán megszülettek volna: az első kötet konkrétan 1977-ben jelent meg. A szerző mindenesetre többször is azt nyilatkozta, hogy a történetekkel minden generációt meg szeretne szólítani.