Szeptemberi Line-up

Közzétette kanyecc | Július 11, 2008

Lassacskán a nyár közepéhez érkezünk. Mi viszont itt az AXN-nél már készülünk a közelgő őszre, pontosabban szeptemberre. Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan most sem csökkentjük az újdonságok számát. A régi sorozatok mellé felfrissítés gyanánt jön néhány új.

Criminal Minds (Buena Vista Television International) 

Elsőként a sort még sem velük kezdeném meg. Sokan kérdeztétek a kommentek között, hogy mikor fognak folytatódni a félbe maradt kedvenceitek. A Lost-Eltűntek (Lost) negyedik-, a New York-i helyszínelők (CSI: New York) negyedik- és a Gyilkos Elmék (Criminal Minds) harmadik évadjának folytatása szeptembertől lesz látható. (Nem csak hazánkban kellett várni az évad másik felére, hanem külföldön is, az írók sztrájkja miatt). Tehát a Lost a 4x09-es, a New York-iak a 4x15-ös, míg a kriminológusok a 3x14-es résszel fognak hamarosan visszatérni.

Ha már szóba kerültek az új sorozatok, akkor mindenképpen meg kell említenünk a Painkiller Jane-t. Mit kell róla tudnunk? Anno 2005-ben a Sci Fi Channel elkészített egy – ugyan ezen a cím alatt futó – tévéfilmet, ami önmagában blackdoor pilot volt. Azaz ha kellő népszerűségnek örvend, akkor a csatorna berendeli belőle a sorozatot. Egy főszereplőváltás után elkészítették a sorozatot, amelyből végül egy évad készült el. A főszerepben Kristanna Loken, aki Jane-t alakítja. Az alapkoncepciója egy háborúról szól, ahol Jane-ék a neurók ellen folytatnak harcot, akik képesek az emberi tudatot manipulálni. A sorozat néhány epizódját Magyarországon forgatták!

Emellé még jön az Action című ’99-es szitkom, főszerepben Jay Mohr, aki a világ legcinikusabb emberét alakítja. (House doki meg se tudna mellette szólalni. :D)

Továbbá egy orvosos és egy ügyvédes sorozatot is műsorra tűzűnk, a Doktorokat (LA Doctors) és a Családjogi eseteket (Family Law).

Hétfőtől újra látható a Holtsáv (The Dead Zone) ötödik évadja, de a sorozat rajongóinak jó hírekkel tudunk szolgálni, hiszen az AXN szeptemberre műsorára tűzte ki a hatodik évadját, amit idehaza még sehol sem láthattatok. Hasonló a helyzet a szintén futó Kemény zsarukkal (The Shield), mivel közvetlenül az 5. évadja után jön a folytatás, ami ugyebár az utolsó előtti. (A hetedik lesz a zárószezon.)

Végezetül, jöjjön némi filmajánló. Őszre ebben a kategóriából is tartunk frissítést. Jön többek között a Szellemirtók (GhostBusters), a Vaklárma (See no evil, hear no evil), a Hullámhegy (Swept Away) és a Félholt (Half Past Dead).

Legfrissebb

Angyali naptár az Angyalokkal továbbra is megvásárolható, kattintsatok a részletekért!

01/30/12

Hétfő hajnalban George Clooney és a Homeland sztárjai örülhettek a legjobban.

01/18/12

Az AXN Angyalai ismét akcióban.

01/06/12

Válasszátok az AXN-t az év utolsó hetében is!

12/21/11