Korai kissé szólni tudom, de hát nem lehet szó nélkül elmenni mellette, hogy egy hét múlva, vagyis október 8-án műsorára tűzi az AXN 2002 legnagyobb durranását a Pókembert. Sam Raimi remekműve anno hatalmasat ütött és nem mellesleg bankot is robbantott. Pókember első filmes csatározása ugyanis nem csak remek szuperhős történet volt a kritikusok szerint, hanem anyagilag is tökéletes befektetés. Olyan filmeket utasított maga mögé 2002-ben, mint a Gyűrűk Ura – A két torony, vagy a Star Wars széria 2. részét a Klónok támadását. Szuperhős kategóriában idén nyárig volt listavezető, lévén ezt a címet már az új Batman film a Sötét lovag birtokolja. De persze ezenkívül még számos nívós cím tulajdonosa is egyben.A Marvel Comics talán legsikeresebb hőse tehát fergetegesen nyitott, így a folytatás sem maradt el. Jelenleg trilógiáról beszélhetünk, mely eddig hihetetlenül sikeres volt. Így cseppet sem véletlen, hogy Sam Raimi a folytatáson töri a fejét. És mindjárt két részben gondolkozik, lévén a szereplőket nehéz újra összeszedni. Toby Maguire ugye tuti benne lenne még két kalandban, míg Kristen Dunst a napokban jelezte, hogy felőle sincs semmi akadálya a folytatásnak. A dátumok egyelőre ismeretlenek, nem úgy mint az október 8-ai AXN premieré.