Stallone szerint a Feláldozhatók 4 más lesz, mint a többi

expendablespic

Ami megmaradt: az ÖSSZES akciósztár

Az Expendables, azaz Feláldozhatók-széria igazi csemegét jelent az akciófilmek szerelmeseinek. Az első, 2010-ben megjelent rész óta alig várjuk az újabb és újabb felvonásokat, amik mindent egyesítenek, amit az ember szeret a műfajban. Sőt, nem is csak mindent, hanem mindenkit: a még élő és alkotó nagy akciósztárok szinte mindegyike feltűnt már legalább egy cameo erejéig valamelyik Feláldozhatókban. Szerencsére most sem lesz ez másként, és 2018-ban már nézhetjük is az új részt!

NAGY SZTÁRTETKÓ KVÍZ - VAJON KITALÁLOD, MELYIK KIHEZ TARTOZIK?

Egyelőre nem lehet sokat tudni a Feláldozhatók 4-ről, csak annyit, hogy az első három részhez hasonlóan ennek is Sylvester Stallone írja a forgatókönyvét. Sly nagyon izgatott a projekttel kapcsolatban: "Izgalmas ötleteink vannak, nagyon jó irányba haladunk, és mivel a nézők ezúttal valami másra vágynak, mint amit eddig kaptak, még szép, hogy megadjuk nekik, amit szeretnének!"


Te várod már az új részt?

(Képek: Lionsgate)